Csáki Enikő aligazgatónő köszöntő beszéde:
Kedves Kollégák, Kedves Gyerekek, Tisztelt Vendégek!
Hálával van tele a szívem, nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma együtt ünnepelhetjük a népviselet napját.
Ez a nap nem csupán egy szép nap, hanem egy közös visszatekintés gyökereinkhez, értékeinkhez és identitásunkhoz.
A népviselet több, mint egy ruhadarab. Történeteket hordoz – mesél azokról, akik előttünk jártak, az ünnepeikről, a mindennapjaikról, az örömükről és a küzdelmeikről. Minden hímzés, minden szín és minden motívum egy darabka múlt, amelyet ma büszkén viselünk tovább.
Különleges alkalom ez a mai, hiszen első ízben gyűlünk össze ilyen nagy számban, több mint háromszázan, hogy együtt, népviseletben ünnepeljünk. Ez az összetartozás szép példája, és bizonyítéka annak, hogy hagyományaink élnek, és fontos helyet foglalnak el a mindennapjainkban.
A mai program is ezt a közösségi élményt erősíti. A közös éneklés, a felvonulás, a játékok és a tánc mind-mind lehetőséget adnak arra, hogy együtt éljük meg ezt a különleges napot. Amikor felcsendül a „Tavaszi szél”, nemcsak egy dalt éneklünk majd, hanem egy közös hangot teremtünk – a múlt és a jelen találkozását.
Köszönöm a segítséget, a lelkes készülődést és azt, hogy hozzájárultatok ehhez a szép ünnephez. Kívánom, hogy a mai nap legyen tele mosollyal, élménnyel és büszkeséggel.
Őrizzük és adjuk tovább mindazt, amit ma együtt megélünk.
Szép ünnepet kívánok mindenkinek!
Somorai Árpád igazgató köszöntője:
Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit 2026. április 24-én a népviselet napján.
Szeretettel köszöntöm a patakfalvi, bikafalvi, hodgyai iskola elemi tagozatát és az óvodásokat. Az őket kísérő óvónéniket és tanító néniket.
Szeretettel köszöntöm, a felsőboldogfalvi napköziből érkezett gyerekeket és kísérő pedagógusaikat.
Szeretettel köszöntöm iskolánk minden diákját, pedagógusát és minden alkalmazottját.
Ugyanakkor tisztelettel köszöntöm körünkben Zsombori Levente polgármester urat és munkatársait, akik csatlakoztak a népviselet napjához és megtiszteltek jelenlétükkel példát adva, hogy közösségért felelős személyként is fontos a népviselet, identitásunk kifejezése.
Ma is aktuálisak Walter Ilona szavai, aki a következő szavakkal hívta az 1990-ben újraszerveződött Ezer Székely Leány Napjára a résztvevőket:
“Jöjjünk ide őseink lelkéből meggazdagodni, sajátos kincseinkből megajándékozni másokat és gyarapodni a többiekéből! Jöjjünk ide, hogy dalban, táncban, vidám játékban átéljük a közösség megtartó erejét!”
Isten hozott mindenkit, kívánom, hogy ez a nap egy emlékezetes nap maradjon mindannyiunk számára, reméljük, hogy e napból hagyomány teremtődik, hogy legyen egy nap az évben, amikor mindenki népviseletben jön iskolába mindannyiunk örömére!
Most visszaadom a szót a mai nap ötletgazdájának és legfőbb szervezőjének Csáki Enikő aligazgatónőnek, hogy ismertesse a programot.


























