Október 10-én ünnepeljük a Lelki Egészség Világnapját, amit a WFMH, a Lelki Egészség Világszövetsége vezetett be 1992-ben. Ez a nap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által szorgalmazott, és célja a lelki egészség fontosságának hangsúlyozása, a mentális zavarok elleni küzdelem és a pszichés jóllét előmozdítása. Minden évben más témája vagy üzenete van a világnapnak. Nyilván az a célja ennek a napnak, hogy az emberek figyelmét a lelki egészség fontosságára irányítsa.
A világnap eseményei és kezdeményezései segíthetnek csökkenteni a pszichés problémákkal járó megbélyegzést és bizonyos országokban igyekeznek a segítő szolgáltatások elérhetőségeit kiemelni, ezáltal hozzáférést biztosítani azoknak, akiknek szükségük van rá.
A WHO meghatározása szerint a mentális egészség a lelki jólét olyan állapota, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy megbirkózzanak az élet feszültségeivel, felismerjék képességeiket, jól tanuljanak és jól dolgozzanak, és részesei legyenek közösségeiknek.
Idén a lelki egészség világnapján a WHO arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a mentális egészség alapvető emberi jog.
Alapvető jog, ám sokak számára a segítség mégsem elérhető.
Románia erőteljesen fejlődik ezen a téren, ám például a britek országos lefedettségű felhívó, érzékenyítő mozgalmaitól még messze vagyunk.
Iskolánk egy ilyen érzékenyítő mozgalommal, nevelési projekttel kíván csatlakozni azokhoz, akik e mai napot kiemelten fontosan kezelik.
Zöld szalag e jeles nap ismertető jele, viselői támogatják a lelki egészségvédelmet és fejlesztik a tudatosságot ezen a téren.
Diákjainkat és tanárainkat arra kértük, hogy viseljenek zöld felsőt október 10-én és közösen az iskola udvarán megalkottuk a szalagot.
Iskolánk tanácsadó tanára a brit NHS (nemzeti egészségvédelmi szervezet) útmutatói alapján öt területről ajánlott tippeket a lelki jólléthez tanulóinknak. Ezek a területek: kapcsolódj másokhoz, legyél fizikailag aktív, tanulj valami újat, fejleszd magad, adj és figyelj a jelenre.
Tanulóink és tanáraink mind kaptak egy-egy konkrét feladatot is, amelyet a héten ajánlott végrehajtaniuk. Azon diákok számára, akik nem állnak meg egy feladat teljesítésénél az iskola JÓ-L-ÉLEK faliújságban további tippek találhatóak.
Legyünk lelkileg is jól!