Fülöp Áron (1861-1920)
1861. március 21 – én született Felsőboldogfalván gazdálkodó család sarjaként. Ő maga születése időpontját március 15-re teszi, egy pénteki napra, és ennek a pénteki napnak tulajdonítja balsorsát is. Édesapja, Fülöp Sándor gazdálkodó ember, aki messze földön híres állatgyógyászként. Édesanyja Bögözi Bencze Borbála, aki két fiúgyermeknek adott életet, Áronnak és öccsének Albertnek. Az édesanya szeme fénye Áron, akinek ezáltal lehetősége nyílik a továbbtanulásra. Elemi iskoláit Boldogasszonyfalván végzi, majd 1871-ben a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lesz. Itt mindvégig jeles tanuló, de a szigor és fegyelem megrémíti, hazaszökik a szüleihez, édesapja viszont, aki mindvégig kemény kézzel tartja fiát, visszakergeti a padok közé. Már kollégiumi diákként bontogatja írói szárnyait. 1881-ben 61 forintot nyer egy Hunyadi Jánosról szóló díszbeszéddel. Szintén ez évben részt vesz egy műdal- vagy nápballada-pályázaton, ahol átütő sikert arat a Sziklacsúcson a sas című alkotásával. Diákkori verseit a kollégiumi Önképzőkör emlékkönyve őrizte meg, mely körnek ő maga is tagja volt. 1881. júniusában tesz sikeres érettségi vizsgát, majd családja hatására Nagyenyedre kerül, gazdag nagynénje pártfogása alá, a teológiai fakultásra. Itt azonban eljátssza nagynénje bizalmát, így tovább kell állnia. Budapestre megy, tanárjelölt lesz. Egyetemistaként csalódik először a szerelemben és a társadalomban. Egy kisborosnyói földbirtokos és szolgabíró, Tompa Miklós fiait neveli és Vörösmartyhoz hasonlóan, beleszeret annak lányába, Gizellába. Csalódnia kell, nem nyerheti el az előkelő, nemesi lány kezét. Ez a csalódás készteti írásra, ugyanis felfogadja, hogy ha nem lehet társadalmi arisztokrata, szellemi arisztokrata lesz. Így kezd az Attila fiai című elbeszélő költemény megírásához, melyet 1883. januárjában nyújt be az akadémia pályázatára. Átütő sikert nem arat, de dicséretet kap annak második részéért, az Ellákért. Időközben megromlik viszony az édesapjával, a keménykezű édesapa ugyanis nem érti fia tékozló életvitelét. Talán ez az oka annak, hogy otthagyja az egyetemet és segédtanárnak áll Hódmezővásárhelyre. Itt szeret bele Pokomándy Mariskába, egy helybéli mérnök lányába, akit, egymás között, menyasszonyának tekint. Rövid ideig a katonaéltet is kipróbálja, a budapesti vadászzászlóaljnál önkéntes baka.
1886-tól a szatmárnémeti Református Gimnázium helyettes, majd rendes tanára. Latint, magyart és szépírást tanít, majd a könyvtárat is rendezi. Itt mutatta meg először könyvtárosi adottságait, ragyogó emlékezőképessége ugyanis kiváló könyvtárossá tette. Időközben felbomlik „jegyessége” hódmezővásárhelyi menyasszonyával. Fülöp Áront talán nem is rázta meg ez esemény, ekkor ugyanis már szoros barátságban volt a szatmári Felőbb Leánynevelő Intézet igazgatónőjével, Sargavy Erzsébettel, akit 1887. december 29-én feleségül is vesz. Erzsébetben egy olyan önfeláldozásig segítő társra lelt, aki megteremthette számára a lelki békét. A boldogságot hamarosan tragédia követi, 1888-ban elveszíti szeretett édesanyját, akinek még a temetésére sem jöhet haza. A megpróbáltatások sokasodnak. Lévén egyetemi záróvizsgáját nem teszi le, állás nélkül marad. Életének e nehéz szakaszában, felesége unszolására kezd az Aladár (Attila második fia) megírásához. 1893-tól a Szatmári Hírlap felelős szerkesztője. Számára azonban a kisvárosi élet nem kielégítő, így 1895. februárjában végleg Budapestre költözik. Döntése jónak bizonyult. Rákosi Jenő az állam által adományozott új könyvtár rendezésével bízza meg, az év áprilisától pedig a Közoktatásügyi Tanács segédtitkára. Itt szerzi meg Ferenczy Józsefnek, a Tanács titkárának elismerését, aki közreműködött abban, hogy Fülöp Áron a képviselőházban segédkönyvtárosi álláshoz jusson. Pesti emberként az irodalmi munkába is belelendül. Egy éj az ecsedi lápon – novella, Jó könyv – népies füzet, hogy csak néhányat említsünk írásaiból, ezenkívül pedig számos vers, kritika, iránycikk születik pesti tartózkodása alatt. Öt évnek kell eltelnie ahhoz, hogy felesége is a nagyvárosba költözhessen, aki végül 1901-ben nyert elhelyezést a bajza utcai Kisdedóvó- és Tanítóképzőben. Fülöp Áronnak így teljes a boldogsága. Barátokat is szerez, Endrődi Sándor, az Országgyűlési Napló főszerkesztője, Andor Gyula, elnöki tanácsos lesznek bizalmasaivá. A nyugalmat Aladár öccsének halála zavarja meg, aki halálos ágyán arra kéri bátyját, hogy vegye gondviselése alá gyermekeit. Két gyerek, Anna és László, sorsát viselik különösen a szívükön, akiket örökbe is fogadnak. Közben lázasan dolgozik, 1905 áprilisában a képviselőház könyvtárosává nevezik ki, írogatni kezdi a Csaba (Attila harmadik fia) eposzát. Munkáját siker koronázza. A Petőfi – , valamint a Kisfaludy Társaság is elismerően nyilatkozik irodalmi tevékenységéről. Ez újabb lendületet ad a költőnek, újradolgozza ifjúkori munkáit, többek között az Ellákot, majd az Aladárt. A tetralógiát a maga egészében 1917-ben véglegesíti.
Időközben a Fülöp családot súlyos csapások érik. Anna lányuk 1909-ben meghal, Laci pedig súlyos tudőbajban szenved. Ez az oka annak, hogy felesége 1914-ben hazaköltözik a fiúval, az időközben vásárolt kúriára, Boldogfalvára. Fülöp Áron még három esztendőt tölt Budapesten a képviselőház könyvtárának igazgatójaként, majd 1917 január 29-én végleg hazaköltözik. Itthon nem nyer nyugalomra, Laci fiát elviszi a tüdőbaj. Ettől fogva csendes és tétlen szomorúságban, érzéketlen közömbösségben éli mindennapjait, melyet életének hiábavalósága keserít meg. A Kinek dolgoztam?, Kiért éltem? kérdések foglalkoztatják, mikor kiderül egy nyakán levő kelés kapcsán, hogy rákos. Rövid szenvedés után 1920. október 20-án halt meg. Halálában is hű hitvese felsőboldogfalvi kúriájuk kertjébe temettette, sírkövére, férje kívánságához híven, ezt vésette: „AZ UTOLSÓ HEGEDŐS”.
Fülöp Áron, mint ember, becsületére kényes, kötelességeiben pontos, önérzetes, nemes lelkű volt. Ezt tükrözi irodalmi tevékenysége is. Lírája széles skálán mozog: szerelmes vers, bölcselő ének, vallásos költemény, szónoki páthosz, igaz érzésű székely dal, könnyed hangulatú óda, szívszorongató ballada. Nevét mégis legnagyobb alkotása az Attila fiai című tetralógia tette közismertté. Attila, Ellák, Aladár és Csaba Arany János munkáját igyekszik követni és folytatni, mintegy egyenes folytatása a Buda halálának.
Költeményeiben világmegvetés, embergyűlölet sehol nem érezhető, igazi idealista, rajongó lélek, aki a költészetet oltárnak tekintette.
„Azt súgja lelkem – bízom a szavában – , ….
Hiszem erős hittel, lelki szemem látja,
Hű fegyveres társam, nem éltünk hiába…
S hol századok múltán sírjaink bedőltek,
Hegedőse majd a késő jövendőknek
Behinti porunkat zöld borostyánággal,
S álmunkat virrasztja zokogó dalával……..” – hangzik a Csaba című eposzában. Az ő álmát, emlékét a felsőboldogfalvi iskola, mely az ő tiszteletére a nevét is felvette, őrzi.
