Elültettük Petőfi körtefáját

Ültessük el Petőfi körtefáját! címmel hirdette meg a Magyar
Kultúráért Alapítvány a költő születésének 200. évfordulója alkalmával
azt a felhívást, amelynek célja a keresztúri Gyárfás-kúria udvarából
elszármazott körtefa oltványainak a meghonosítása a Kárpát-
medencében. Ennek a felhívásnak a nyomán jutott közösségünk a fa
egyik oltványához.
A hagyomány szerint Petőfi utolsó estéjét 1849. júl. 30-án
Székelykeresztúron a Gyárfás-kúria kertjében töltötte egy terebélyes
körtefa alatt, és másnap onnan indult fehéregyházi útjára.
Ma már haldoklik ez az öreg tanu, ahogy Kányádi Sándor is írta
versében, annak ellenére, hogy állítólag a Gyárfás-család marhavérrel
öntözte a tövét, hogy tovább éljen az utókornak.
Az erről a fáról újraszaporított oltvány körül állunk most, amit Kovács
Gyula magyarországi pomológusnak köszönhetünk.
A fa gyümölcséről annyit tudunk, hogy lédús, ízletes, egyszínű, sárga,
őszi körte.
Kívánjuk a jelenlévőknek, hogy e fán termő körtét mindannyian
megízlelhessük, a fa körül és alatt ülve megérezhessük a
közösségünkben rejlő erőt, az irodalom egymást összekötő
szellemiségét. Kívánunk örömteli együttléteket, tartalmas
beszélgetéseket Petőfi fája alatt! Arra is sarkallunk mindenkit, hogy a fa
alatt ülve alkosson, írjon verset, naplót, mesét!
Isten áldja e facsemetét, növekedjen, terebélyesedjen!
A fát a nyolcadik osztályosok képviseletében Kis Katalin és Szabó
Dániel segítségével ültetjük el.

Faultetes

fa ultetes

Fa

Fa kerettel