2021. június 18-án elballagott iskolánk 20 nyolcadik osztályos tanulója. A ballagási ünnepség istentisztelet keretében a reformáció parkjában volt megszervezve.
Tamás Zoltán igazgató beszéde
Kedves végzős diákok! Tisztelt ünneplők!
Különös időket élünk. A második olyan generáció áll előttünk, akik nem a járvány előtti megszokott keretek közt búcsuznak. Köszönet a tiszteletes úrnak, hogy lehetővé tette az ünnep törvényes keretek közti lebonyolítását. Az elmúlt időszak mindenképp nehéz volt, tele lemondásokkal. Sok idő kellett hozzászokni az online oktatáshoz, mind a tanulóknak, mind a tanároknak. A járvány elején: hogy csak 2 hét, akkor még talán örült is a diák, aztán húzódott, hetek, hónapok… De most más helyzet előtt álltok. Nem jösztök vissza se 2 hét, se 2 hónap múlva. Máshol folytatjátok.
Szokták mondani: “minden addig tart míg nem szól a harang”, a mi esetünkben az utolsó iskolai csengő. A harangszó a végét jelenti valaminek, vagy akkor kezdődik valami, ami talán fontosabb annál, ami eddig volt.
Tőletek függ, hogy miképpen oldjátok meg az élet adta ezutáni feladatokat, nektek kell eldöntenetek, hogy miképpen tudjátok hasznosítani mindazt, amit az iskola adott nektek. Én arra biztatok mindenkit, hogy mindig keresse a legjobb megoldást, nyitott szemmel járjon, vegye észre a lehetőségeket, igyekezzen megtalálni a helyes utat.
Kívánom, hogy szép emlékekkel hagyjátok el az iskolát, és szóljon ez a nap, ez a harangszó, annak a hálának és köszönetnek a megfogalmazásáról is, amivel tartoztok szüleiteknek, osztályfőnökötöknek és tanáraitoknak, akik segítettek eljutni idáig.
Remélem, hogy mindig emlékezni fogtok erre az eseményre és talán az elmúlt évekre is. Itt kaptátok meg azt a tudást, amellyel a következő években sikeresek lehettek, itt leltétek meg azokat a barátokat és kapcsolatokat, amelyek hosszú évekig kitarthatnak. Ez az egész a hátralevő életetekben is kísérni fog.
A sikerhez sok-sok kitartásra és önfegyelemre lesz szükségetek, hiszen nem az lesz a győztes, aki pusztán elkezd valamit, hanem az, akiben megvan a kellő elszántság a végső célig.
Tisztelt szülők!
Örülök annak, hogy az út kezdetén, ezelőtt 12, 9 vagy 4 éve ránk bízták gyerekeiket, és bíztak abban, hogy tudunk közösen dolgozni ugyanazért a célért. Gratulálok önöknek gyerekeik eredményéért, erőt egészséget és kitartást kívánok továbbra is! Mindannyiunk öröme legyen ezen gyerekek sikeres jövője!
Számomra is különös nap a mai. Most, 32 év vezetői munka után én is egy út végére értem. A harang nekem is szól, csak más hangon. Köszönöm mindenkinek a belém helyezett bizalmat, a megértést, a türelmet, a közös munkát.
Kedves Végzősök!
Álmokkal, vágyakkal telve álltok most itt, de talán még nem értitek mi értelme volt az elmúlt évek erőfeszítéseinek. Mi értelme volt a tanulásnak, a sok próbatételnek és kihívásnak. Nem baj, ha így érzitek. Többet kell ahhoz élni és tapasztalni, hogy igazán felismerjétek az iskola, a műveltség, a helyes magatartás elsajátításának jelentőségét.
Ne keressétek az igazi munka és teljesítmények nélküli bizonyítványok csalóka világát. A sikerért, a tudásért mindig meg kell dolgozni. Igyekezzetek megérteni mindent, de egy-egy területen mélyedjetek el az átlagosnál jobban. Ettől lesztek érdekesek, egyediek. Sose legyetek szürke átlagemberek!
Tudnotok kell még, hogy meghatározóak az ember életében, viselkedésének irányításában, az olyan egyetemes emberi értékek mint igazság, igazságosság, méltóság és méltányosság, becsülettel végzett munka és alázat, függetlenül attól, hogy milyen szakmátok, végzettségetek vagy tisztségetek lesz.
Radnóti Miklóst idézve, mondom:
„ Ember vigyázz, figyeld meg jól világod:
Ez volt a múlt, emez a vad jelen, –
Hordozd szívedben. Éld e rossz világot
És mindig tudd, hogy mit kell tenned érte,
Hogy más legyen.”
Vigyázzatok magatokra, egymásra, barátaitokra, szüleitekre, nagyszüleitekre! Sok sikert! Isten veletek, Isten velünk!
A VIII. osztály részéről Fekete Dorka-Fanni búcsúzott az iskolától
,,Talán a fények. Talán a felhők.
Talán a kék köd. Talán az erdők.
Talán a pára. Talán a béke.
Talán eljutni ából a bébe. ’’
Tisztelt Tanáraink, diáktársaink, kedves jelenlevők!
Nehéz szívvel állok itt most, hiszen arról kell beszélnem, ami véget ér, ami elmúlik, és a végzősök nevében kell méltóképpen búcsúznom a tanáraimtól, az iskolától, ami négy évig adott otthont nekünk.
Ötödik osztályban még remélni se mertük, hogy ez a hosszúnak tűnő négy év ilyen hamar elrepül majd… Emlékszem, hogy már ötödik osztály elején azt hallgattuk az oszitól, hogy : ,,Meglátjátok gyerekek, milyen hamar eltelik majd ez a négy év. ’’ És mi mosolyogva gondoltuk, hogy ez mind nem igaz. Ám mégis itt állunk batyukkal a vállunkon, könnyekkel a szemeinkben és az osztályfőnök szavai csengnek fülünkben. Igaza volt!
Nehéz most a szavakkal játszani, olyat mondani, amit kell, ami szép, és valami olyat, ami örökre megmarad bennünk. Az emlékek, a barátságok, a dolgozatok lelki-érzelmi megterhelései, idegtépő percei mindenképpen megmaradnak. Ezek mind-mind olyan pillanatok, amiket sosem felejtünk majd el. Szívesen gondolunk vissza az együtt töltött évekre, a közös élményekre. Nem, nem voltunk tökéletes közösség; ha kellett, vitatkoztunk, veszekedtünk, de ezek csak ideig-óráig tartottak, s múló hóbortjaink, szeszélyeink idővel elapadtak. Sok mindent megharcoltunk, átéltünk, talán olyan dolgokat is, amire egyáltalán nem számítottunk. Végigülnénk a legunalmasabb órákat, hallgatnánk a sok szidást, de már nem lehet. Nagyratörő gondolatokkal, csupa gyermeki őszinteséggel csodálkozunk rá a világra, bontogatván szárnyainkat.
Kedves Tanáraink! Köszönjük, hogy az elmúlt négy évben gondunkat viselték és terelgettek a jó útra! Hálásan köszönjük a romántanárnőnek, hogy betekintést nyújtott a román nyelv nehézségeibe. Mindezek mellett számos varázsmondattal is gazdagodtunk a románórákon, melyek igazán nagy hatalommal bírtak, mint például: Pot să beau puțină apă? Köszönjük a matektanárnéninek, hogy a sokszor kezelhetetlen osztályunkkal mindig türelemmel bánt. Bármiben elakadtuk mindig segítségünkre volt, és akár első osztályos szintre is lement értünk. Sajnos mostantól nem lesz több reklám, ami után folytathatjuk. Adél tanárnéninek hálával tartozunk az őszinte mondatokért, és azért, hogy kitartóan tanítgatta az élet hangsúlyait. Kiemelnénk Fizikatanárnéninket, akinek a szíve mindig jobbra húzott a hetedik osztály helyett. Mennyiszer hallottuk, hogy: ,,Sziasztok! Jaj, a másik osztályba akartam menni!’’ A rengeteg fizikai kísérlettel csodás órákat varázsolt számunkra! A nyolcadik osztály számára a tanári kar legviccesebb tanárnőjéhez, Péter Edit Tanárnőhöz szólnék. Legnagyobb örömünkre sosem került arra sor, hogy hétvégére is hiányzónak legyünk beírva. Emellett azért, hogy minden órán elnézte, hogy az ablakban vagyunk, akár a muskátlik mind köszönettel tartozunk! Azt, hogy a négy év alatt rengeteg népdal került tulajdonunkba Csáki Enikő tanárnőnek köszönhetjük. Hála Neki, mára már mindenki kívülről fújja, hogy mi az az opera. A technológia órák során rengeteg féle kokszit ismertünk meg, melyek felkészítettek minket az élet nehézségeire. Ezekért Botorok tanárúrnak vagyunk hálásak. A második osztályfőnökünkhöz szólnék, aki idejét és türelmét nem sajnálva mindig mellettünk állt és bíztatott. Ha kellett, Előd tanárúr velünk együtt tornászott, vagy hegedűjének csodálatos hangjával örvendeztetett bennünket. S bár sok tanácsát figyelmen kívül hagytuk, mégis sikerült döntetlenre hozni a kézilabda mérkőzést. Hálával tartozunk iskolánk legpozitívabb tanárának, aki húzentrógerével örökre a szívünkbe véste magát. Annak ellenére, kedves István tanárúr, hogy nem mindig voltunk angyalok, megértette velünk azt, hogy csináljunk bármiféle butaságot is, Isten mindig szeret bennünket. Köszönjük Somorai Árpád tanárúrnak, hogy bár minden héten alázattal ismertette velünk újra, meg újra a rendszabályzatot, mégsem haragudott ránk nagyon, ha sokáig maradtunk kint szünetben.
Rengeteg hálával tartozunk Évike és Kinga magyartanárnőinknek, akik sajnos mára már nem tanítanak minket. Ennek ellenére mindig mosollyal az arcunkon gondolunk vissza az együtt eltöltött pillanatokra, és bátran kérünk tőlük segítséget, ha bármiben elakadunk a magyarházik kapcsán. Évike tanárnőnek köszönhetően rengeteg csodás, mesebeli országba juthattunk el, bár a metaforák még most sem az erősségeink. Kinga tanárnőnek azért vagyunk hálásak, hogy rengeteg új balladával gazdagodott ismeretünk, és mindig csodálatos jelzőkkel illetett bennünket.
Drága Oszinénink! Sokunknak csak Mámu! Nehéz most szavakba foglalni az érzelmeket, amik bennünk kavarognak. Egyet viszont mégis sikerül: a hálát. A hálát, amivel magának tartozunk az alázatos munkájáért, a soha el nem fogyó türelméért, a gondoskodásáért, és leginkább az anyai szeretetéért! S bár mindannyian tudjuk, hogy sokszor, sokmindenben nem voltunk példamutató osztály, mégis olyan közösséggé formált miket, melyben élmény volt lenni… Örömmel tölt el, ha a kirándulásainkra gondolok, vagy a fotballpáyán eltöltött földrajzórákra, angolórákra, és még sorolhatnám. Ám most egy kaland a végéhez ért. Egy kaland, mely minden osztálytársam számára felejthetetlen és örök marad! Tiszta szívünkből reméljük, hogy minden rosszaság, csínytalanság, amit okoztunk, az idővel mind elfelejtődik és csak a boldog, örömteli pillanatok maradnak majd meg emlékezetében! Kívánjuk, hogy minden diáktársunknak legalább ennyire legyen egy jó osztályfőnöke, mint amilyen nekünk Maga volt!
Ki másnak lehetnénk még hálásak, ha nem a szüleinknek és nagyszüleinknek? Köszönjük nektek is a 8 éven át gondosan előkészített, mosollyal is kivasalt egyenruhát, a mindennapi tízoraink mellé csomagolt gondoskodásotokat, türelmeteket, a felmérős napokon megduplázott bíztatásaitokat, imáitokat! Kérünk még pár évet belőlük!
Kedves hetedikes diáktársaink! Nektek mi mást kívánhatnánk, mint kitartást és szorgalmat az elkövetkezendő évekre? Öregbítsétek iskolánk hírnevét, ahogy mi is tettük és becsüljétek meg az itt eltöltött éveket, hiszen nagyon gyorsan eltelik. Ígérjétek meg, hogy méltó példái lesztek a kisebb társaitoknak!
Most itt állunk, rengeteg tapasztalattal és tudással gazdagodva. Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Sír, mert itt kell hagynunk az iskolát, mely négy évig dajkánk volt, nevet mert rengeteg kaland vár mireánk. Örömmel fogunk visszagondolni az itt eltöltött éveinkre, és néha még visszatérünk.
Indulunk álmaink felé és hisszük, hogy valóra is váltjuk azokat. Batyunkba tesszük Müller Péter szavait:
,,Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted-de lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a házat! Ez a hit!’’
Kedves végzős Diákok!
Kívánunk nektek, sikeres vizsgákat és azt, hogy jó Isten vezessen álmaitok megvalósításában!
„Innen csak indulni lehet, s aki indul, visszajöhet.” Kányádi Sándor
