Mindennapok fizikája – mindenki fizikája

Mindennapok fizikája (MIFIZ) – két évtizede szerveznek ezzel a címmel fizika vetélkedőt a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban az EmpirX Egyesület és lelkes fizika tanárok közreműködésével. A gyakorlati feladatok csapatban történő megoldásán alapuló versenyen idén közel háromszáz erdélyi magyar, fizika iránt érdeklődő diák (73 csapat) találkozott az elmúlt hétvégén. Iskolánk részéről két hatodikos és két hetedikes csapat nevezett be:
Jégtörők (Bálint Hunor, Demeter Katalin, Dobai Kincső, Kis Márton – VI. osztály)
Maximalisták (Balázsi Bíborka, Benedek Kristóf, Gál Csenge, Kovács Botond – VI. osztály)
Dreamdry (Antal-Bíró Barbara, Bálint Panna, Lázár Anna, Piros Dóra – VII. osztály)
Fyrebucket (György Botond, Györfi Klaudia-Eszter, Nemes Előd-Zoltán, Takács Armand – VII. osztály)
A benevezés feltétele csapatonként egy, előzetesen beküldött kisfilm volt egy választott fizikakísérletről – ez nagy sikerélményt hozott diákjainknak: hetedikes csapataink elnyerték az első, illetve második díjat, a hatodikosok filmjei a hatodik illetve hetedik helyezést. A gyakorlati verseny már korosztályonként zajlott, itt egy különdíjat nyertek a hatodikosok – ezeknek az eredményeknek együtt, egy nagy csapatként örültünk a szombat délelőtti díjkiosztón.
A fizika mindenkié – a csapatok előzetes válogatás nélkül alakultak, azokból a hatodikos és hetedikes diákokból, akik lelkesedéssel jelentkeztek, és helytálltak a készülődésben: összeállították kísérleteiket a benevezéhez szükséges kisfilmekhez, melynek forgatásához nem kevés játékos ügyesség, ötletesség, türelem – néha hideg szélben történő fagyoskodás is – kellett. Így készült el Armand odaadó közreműködésével a négy film, a négy csapat részére.
A kétnapos rendezvény nem csupán a gyakorlati versenyt foglalta magába, a program kiegészítéseként a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárai és diákjai által szervezett Kísérletszombaton, valamint érdekes előadáson is részt vehettünk. A Mifiz több volt, mint fizikaverseny: kitekintés mindennapjaink szűk világából, megmérettetés, tapasztalat, ismerkedés a nagyvárossal, találkozás neves erdélyi iskolák diákjaival – nem utolsósorban egy alkalom a felismeréshez, hogy mit, mennyit kell tenni az igazi, felmutatható tudásért.
Köszönjük a szervezőknek a vendéglátást, a barátságos fogadtatást, a tartalmas programokat, a Fülöp Áron Közművelődési Egyesületnek az utazáshoz nyújtott anyagi támogatást, s köszönöm nektek, gyerekek, a hozzáállást – élmény volt veletek! Az ilyen alkalmak és mindennapok apró sikerélményei tegyék célkitűzéssé számotokra a jól végzett munka örömét!

Kapusi Hajnal
2023. május 8.

 

https://www.youtube.com/watch?v=zB2XYrz__yE

https://www.youtube.com/watch?v=7HWTCOtYoIY

https://www.youtube.com/watch?v=ZknbnTVK4qM

https://www.youtube.com/watch?v=SH9hm7dfl7Q

2 3 4 5