Országos első hely

NM
2024. április 24-26. között szervezték meg Kézdivásárhelyen a VI. országos magyar nyelvű hittanolimpiát, melyen iskolánkat az V. osztályos Antal Kinga képviselte.
Kinga már márciusban sikeresen vette az első akadályt, ahol 10-es jeggyel megyei első helyezést ért el.
Nagy városok, nagy nevű iskoláinak diákjai és kísérőtanárai jelenlétében kezdődött el szerdán, április 24-én Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Főgimnáziumban az országos megmérettetés, ahol iskolánk diákja, Antal Kinga, első helyen végzett.
Gratulálunk neki!

„Antal Kinga kimagasló eredményének sok összetevője van. Elsősorban Kinga alázata, nyitottsága és kedvessége. Magával hozza szülei mély, elkötelezett, következetes Istenbe vetett hitét, mely a mindennapokban megélt bátor tanúságtételekben is megmutatkozik. A tudatos, sokoldalú nevelés része az olvasás, a néptánc, az igazi értékek keresése és megélése. Fontos megemlítenem testvéreit, Esztert és Áront, akik bátorították és tapasztalatokkal segítették a versenyre való felkészülésben. Része a sikernek mindenkori plébánosa és plébániai hitoktatója is. Nem utolsósorban megemlíteném tanítónénijét, Bán Ildikót, és magyar szakos kolléganőnket, Szekeres Adélt, valamint minden kollégát, akik iskolánk diákjainak formálását, nevelését naponta lelkismeretesen végzik”. (Felkészítő tanár: Somorai Árpád)

1

2 (2)320240426_120608