Azt súgja a lelkem – bízom a szavába, –
Hű fegyverestársam nem álmodol hiába…
Hiszem erős hittel, lelki szemem látja,
Hű fegyveres társam, nem éltünk hiába…
S hol századok múltán sírjaink bedőltek,
Hegedőse majd a késő jövendőknek
Behinti porunkat zöld borostyánággal
S álmunkat virrasztja zokogó dalával…
